Energetikai Optimalizálás

Energiakulcs

Feliratkozás a hírlevélre

2011 december 27.

PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓ

Az USZT-ZBR-NAP-2011 kódszámú pályázat eredeti beadási határidejét 3 hónappal meghosszabbították. Ennek megfelelően 2012 március 31.-ig igénybevehető az 50%-os támogatás napkollektoros rendszerek telepítésére.

Munkatársaink A-Z-ig mindenben segítenek, a szaktanácsadástól a teljeskörű pályázati ügyintézésig bezárólag.

 

2011 október 26.

PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓ

"Az első felhívás megjelenése óta sokan jelezték, hogy az ügyfélkapus regisztráció elkészítésére több időt igényelnének, nehogy hátrányba kerüljenek az ügyfélkapus fiókkal már rendelkező pályázókkal szemben.

Ennek megfelelően, a pályázatkiírók úgy döntöttek, hogy az elektronikus űrlapok berögzítésére még 48 óra haladékot adnak. A felkészülés tehát már megkezdhető, sőt elvégezhető a pályázati portálra történő regisztráció is, de az űrlapok kitöltésére mindenkinek csak 2011. október 28-án lesz lehetősége.

További sikeres felkészülést és pályázást kívánunk!"

 


 

2011. október 25.

„Megújuló energiahordozó felhasználását elősegítő, használati meleg víz előállítását és fűtésrásegítést szolgáló napkollektor-rendszer kiépítése alprogram” 

A mai napon életbe lépett az ÚSZT-ZBR-NAP-2011 kódszámmal ellátott pályázat.

 

A pályázattal kapcsolatban az alábbi dokumentumok állnak rendelkezésre:

 

http://www.emi.hu/res2/USZT-ZBR-NAP-2011_PalyazatiFelhivas.pdf

http://www.emi.hu/res2/USZT-ZBR-NAP-2011_Tajekoztato.pdf

http://www.emi.hu/res2/USZT-ZBR-NAP-2011_PalyazatiUtmutato2.pdf

http://www.emi.hu/res2/USZT-ZBR-NAP-2011_Kezikonyv3.pdf

http://www.emi.hu/res2/USZT-ZBR-NAP-2011_Urlapok2.pdf

 

Cégünk munktársai készséggel állnak rendelkezésükre a pályázattal kapcsolatban!


 

2011. szeptember 2.

Az utóbbi időszakban "valaki" cégünk nevében különböző típusú (főleg szolár) termékekre kér be kínai és koreai beszállító cégektől árajánlatokat rendkívül nagy mennyiségekre vonatkozóan, és próbálja azokat megrendelni a nevünkben.

Ettől mi ezúton is elhatároljuk magunkat, a követségekkel konzultáltunk, illetve a szükséges hatósági intézkedéseket megtettük.

 

In the past few months "someone" - in the name of our company - is requesting price quotations from Chinese and Korean suppliers concerning several (especially solar) products in huge amounts. He also tries to place orders for these items.

We now and herewith delimit ourselves from these actions, we continued discussions with embassies and took necessary actions at appropriate authorities.

 


 

Építkezik?

Mit szólna egy ingyenes engedélyezési tervhez?
És egy Energiakulcs® épületgépészeti rendszerhez 150.000 Ft kedvezménnyel?                                                             
Esetleg egy napkollektoros rendszerhez 50.000 Ft kedvezménnyel?


Csatlakozzon Partnercégünk, az é z s é Kft. Facebook Toborzó akciójához!

Amennyiben összejön az oldalon az 1000 rajongó, akkor kisorsolnak egy tervezési kupont, ami egy családi ház engedélyeztetési tervdokumentációjának elkészíttetésére jogosítja fel a szerencsés nyertest!

Hogy a játék még vonzóbb legyen, a Kardos Labor Kft. biztosít még egy ajándékot:

A nyertes két kupon közül választhat: ha valamelyik napkollektoros rendszerünket építi be házába, annak árából 50.000 Ft kedvezményt adunk, ha pedig az alacsony energiaigényű épületekhez kifejlesztett épületgépészeti rendszerünk, az Energiakulcs® segítségével szeretne pénzt és energiát megtakarítani, akkor a rendszer hidraulikai tervezésének költségét elengedi cégünk, melynek értéke 150.000 Ft.

A kuponok átruházhatók!

További részletek: www.csaladihaztervezes.hu

 


 

2011. április 5-10.

Hungarotherm 2011 kiállítás

Idén tavasszal 4 db kiállítás kerül megrendezésre egyidejűleg a Hungexpo területén:

  • Hungarotherm
  • Ökotech
  • Construma
  • Lakberendezés + Design

A Kardos Labor Kft. egy újdonsággal jelenik meg a Hungarotherm kiállítás G pavilon 103C standján:

ezúttal nemcsak napkollektoros és hőszivattyús rendszereinket tekinthetik meg, hanem bemutatjuk Energiakulcs® elnevezésű, szabadalmi oltalommal védett új termékünket, amely kifejezetten alacsony energiaigényű és passzívházakra kidolgozott komplex és költséghatékony gépészeti rendszer.

Az újfajta passzívházgépészeti felépítés neve azért lett Energiakulcs®, mert a rendszer kulcs az energiafelhasználás minimalizálásához: a fűtési-, melegvíz-készítési és hűtési igényeket úgy elégíti ki optimális módon, hogy az épület primer energiafogyasztása közben csökken, az üzemeltetés költségei pedig a többletszolgáltatás ellenére alacsonyabbak egy kompaktkészülékkel ellátott rendszerénél.

Bővebb információ: www.energiakulcs.hu

Az Ökotech kiállítás keretén belül a C pavilon 114-es standján életnagyságban felállított  Autonóm Házon pedig megtekinthetik többféle napkollektorunkat, illetve a Drain-back rendszerkialakítás részleteit.

Az Autonóm Házról bővebb információt a www.autonomhaz.eu weboldalon találnak.

A kiállítás ideje alatt érvényes napkollektor akciónkról részleteit itt találják, Energiakulcs® akciónk részleteit pedig itt.

 


 

2011.03.05.

Ézsé Szeminárium 1 napos oktatás építkezni vágyó laikusoknak

2011. március 5-én ismét előadást tartunk az építkezni vágyóknak megrendezésre kerülő Ézsé Szeminárium keretében, ahol egyéb érdekességek mellett az alábbiakról lesz szó:

  • Lehet-e fűteni napkollektorral családi házban télen?
  • Mit takar a mi értelmezésünkben a napkollektorok racionális tervezése, telepítése?
  • Milyen hozamokat, megtakarításokat érhetünk el?
  • Hogyan ellenőrizhető ezek teljesülése?


Ezen felül azt is részletesen ismertetni fogjuk, miért kapta az új passzívházgépészeti szabadalmunk az Energiakulcs nevet, mi a rendszer sarokköve, hogy csökken a rendszerünk üzemeltetésével az épület primer energiafogyasztása, és mitől lesz az üzemeltetés költsége a többletszolgáltatás ellenére alacsony. Valamint bemutatjuk az eddig elkészült projektjeinket.
Részletek

DUPLA AKCIÓ!

Azon kedves Megrendelőink számára, akik az Ézsé Szemináriumon részt vettek, és tőlünk

  • Energiakulcs passzívházgépészeti rendszert vásárolnak,  35.000 Ft árengedményt nyújtunk a gépészeti tervezés díjából vagy
  • komplett napkollektoros rendszert vásárolnak, a rendszer szabályozásához szükséges vezérlőt ajándékba adjuk!

Az akció 2011. március 5-től augusztus 31-ig tart, és més kedvezményekkel nem vonható össze.

 


 

2011.02.16-18.

Tetők-Falak-Homlokzatok Épületenergetikai Szakkiállítás

2011. február 16-18. között a SYMA Csarnokban a Tetők-Falak-Homlokzatok Épületenergetikai Szakkiállításon életnagyságban összeszerelve megtekinthetik az Energiakulcs passzívházgépészeti rendszerünk elemeit, és minden felmerülő kérdésükre választ adunk. A Passzívházépítők Országos Szövetségének (PAOSZ) és az Autonóm Ház tagjaként standunkat közösen állítjuk fel a többi taggal, így lehetőségük lesz a témához kapcsolódó összes kérdésüket feltenni, mivel a közös standon számos, a passzívház-tervezéssel és építéssel foglalkozó cég képviseltetni fogja magát. Keressék az életnagyságban felállított Autonóm Házat!

Várjuk szeretettel standunkon!

 


 

2010.11.04

7. Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok

November 12-14. között ismét megrendezésre kerül a nagy sikerű rendezvény, amely keretén belül a Passzívházépítők Országos Szövetségének tagjai által épített minősített passzívházakba is látogatást lehet tenni.

Az esemény mérföldkő cégünk életében is, hiszen itt látható először működés közben a cégünk által fejlesztett és szabadalmaztatott hidraulikus központi szabályzó egység, az Energiakulcs.

 

Az Energiakulcs az alábbi helyszíneken lesz megtekinthető:

Tényő, Petőfi u. 78. 2010.11.13-án, 9-13 óráig (tervező és építtető: Boros Passzívház Kft.)

Kiskunfélegyháza (tervezés, energetika: Passzívház Kft.)

 

Az Energiakulcsról bővebb információ rövidesen elérhető a www.energiakulcs.hu webcímen.

 


 

2010.07.05.

Felfüggesztésre került két KEOP pályázati kiírás és lezárták a ZBR-t…

KEOP 5.3.0/A és KEOP 5.3.0/B pályázati kiírás

A keretek kimerülése miatt a KEOP 5.3.0/A (Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás korszerűsítése) és KEOP 5.3.0/B (Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva) pályázati kiírások 2010. június 30-i hatállyal határozatlan időre felfüggesztésre kerültek. A pályázatok beadása 2010. június 30-ig volt lehetséges.

ZBR

A 2009. december 15-én meghirdetett Zöld Beruházási Rendszer Klímabarát Otthon Energiahatékonysági Alprogramra beérkezett pályázatok támogatási igénye lefedi a jelenleg rendelkezésre álló 2 Mrd Ft-os keretösszeget. Erre való tekintettel a pályázati útmutatóban foglaltak alapján az Alprogram 2010. június 16-án 24 órakor lezárásra került.

Forrás és bővebb információ: www.energiakozpont.hu


Amennyiben küld egy e-mailt az info@kardoslabor.hu e-mail címre „pályázat” tárgymegjelöléssel, akkor felvesszük az értesítendők adatbázisába, és tájékoztatjuk, ha megjelennek az új pályázati kiírások!



2010.03.26.

Látogasson meg minket 2010. április 14-18. között a Construma kiállításon a Hungexpo területén (G pavilon 103/A stand)!


Részletes tájékoztatást adunk az aktuális lakossági pályázati lehetőségekkel (ZBR, 30-60% vissza nem térítendő állami támogatás), illetve napkollektoros és hőszivattyús rendszereinkkel kapcsolatban.

Vegye igénybe kiállítási akciónkat a helyszínen!

Összeszerelt napkollektoros rendszerünket megtekintheti az életnagyságban felállított Autonóm Házban, a mellettünk lévő standon, valamint találkozhat nálunk energiatakarékos szegélyradiátorokkal és hőszivattyúkkal is.

További részletes információt a Autonóm Ház weboldalán talál.



2010.02.22.

Pályázati lehetőség, 30-60 % vissza nem térítendő állami támogatás magánszemélyek részére!

Zöld Beruházási Rendszer Klímabarát Otthon Energiahatékonysági Alprogram


A ZBR Klímabarát Otthon pályázattal többek között megújuló energia felhasználásra igényelhető vissza nem térítendő állami támogatás:
Az alaptámogatás mértéke 30%, azonban ha az épület a felújítás során legalább a „B” energetikai kategóriát eléri, akkor további, KlímaBÓNUSZ támogatás is elnyerhető, amelynek mértéke 10-30%, így akár 60%-os támogatási arány is elérhető!


Amennyiben rendszerét nálunk vásárolja meg, cégünk díjmentesen elkészíti és beadja az Ön napkollektoros vagy hőszivattyús rendszerre vonatkozó pályázatát.


Amit díjmentesen nyújtunk Önnek:

  • Az Ön igényeinek legmegfelelőbb rendszer összeállítása
  • A pályázat elkészítése és beadása
  • A beruházás helyszínéhez közeli kivitelező ajánlása, biztosítása
  • Sikeres pályázat esetén további segítség a támogatási szerződés aláírásától a kifizetésig tartó időszakban



Az Ön teendői:

  • A rendszerének leelőlegezése (a teljes összeg 10%-a, amennyiben cégünk hibájából sikertelen az Ön pályázata, akkor ezt az összeget visszatérítjük!)
  • Az energetikai audit költségének megtérítése
  • Tulajdoni lap kiváltása
  • Adatszolgáltatás a pályázathoz



Bővebb információért keressen minket elérhetőségeinken!



Kik kaphatnak támogatást?

Milyen beruházás támogatható a ZBR keretében?

Energetikai tanúsítvány

Alaptámogatás

KlímaBónusz támogatás

Új építésű ingatlanok támogatása



Jelen pályázati forrásból támogatást kaphatnak:

Hagyományos technológiával épült ingatlanok esetében:

  • természetes személyek,
  • lakásszövetkezetek,
  • társasházak (a lakásszövetkezet és a társasház a továbbiakban együttesen: lakóközösség).


Iparosított technológiával épült ingatlanok esetében csak természetes személyek pályázhatnak, és kizárólag nyílászáró-cserére.



Támogatható beruházások:

A ZBR Energiahatékonysági Alprogram keretében minden olyan, az alábbiakban felsorolt beruházás támogatható, melynek széndioxid-kibocsátás csökkentése mérhető (ami természetesen energiamegtakarítással, és így költségcsökkenéssel jár), illetve energetikai hatékonyságjavító hatása az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint igazolható.

  • Nyílászárók energiamegtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje, abban az esetben, ha a beruházással érintett ingatlan fűtési rendszere szabályozott, illetve abban az esetben, ha a két beruházást egyidejűleg kívánják elvégezni.
  • Az épületek lodzsáinak (illetve teraszainak, tornácainak) beüvegezése a szoláris nyereségek passzív hasznosítására.
  • Az épületek nyári hővédelmének javítása, árnyékoló, vagy árnyékvető szerkezetek beépítése.
  • Hővisszanyerős szellőzési rendszer létesítése.
  • Homlokzatok és födémek hőszigetelése abban az esetben, ha a beruházással érintett ingatlan fűtési rendszere szabályozott, illetve abban az esetben, ha a két beruházást egyidejűleg kívánják elvégezni.
  • Meglévő fűtési és használati melegvíz-rendszerek felújítása, korszerűsítése, átalakítása (pl.: hőfogyasztás-mérő és szabályzó elemek beépítése, kazáncsere)
  • A megújuló energiafelhasználás növelése, a hagyományos energiahordozók megújuló energiaforrásokkal való helyettesítésére irányuló beruházások az energiatermelésre, a tárolásra, az energia hálózatba való esetleges visszatáplálásra (pl.: napkollektoros, napelemes rendszer telepítése, faelgázosító kazán, hőszivattyú telepítése).
  • Új építésű, energiatakarékos házak építésének támogatása (Ezen pályázati célra történő pályázás esetén a többi támogatható tevékenységre további támogatás nem vehető igénybe!).



Figyelem: Megújuló energia felhasználásával történő fűtés-, hűtéstechnológia, ill. kazáncsere csak abban az esetben támogatható, amennyiben a beruházással érintett ingatlan eredeti állapotában eléri minimum a C energiakategóriát, vagy ha egyéb energiamegtakarítást eredményező beruházás (pl. szigetelési munkálatok) egyidejű elvégzése révén az épület eléri a C energiakategóriát!



Energetikai tanúsítvány:

A vonatkozó jogszabály értelmében 2009. január 1-től minden, energiamegtakarítás támogatására irányuló pályázat beadási feltétele az energiatanúsítvány megléte és a tanúsítványban megjelölt energetikai minőségi osztály javítása.

A pályázat benyújtáskor a beruházás megvalósítása előtti állapotról a Pályázónak
a 2078/2008. (VI. 30.) Az épületek energetikai jellemzőinek javítását célzó kormányzati intézkedésekről szóló Korm. határozat alapján energiatanúsítványt kell benyújtania. Ennek költsége maximum 15.000,- Ft /lakás összeghatárig számolható el.



Alaptámogatás mértéke:

Valamennyi érvényes pályázat esetén, amely megfelel a Minden jog fenntartva - 2009 - Kévés M. Bence E-mail: bence.keves@gmail.com Nickname: whanklee2078/2008. (VI. 30.) Korm. határozat energetikai minőségi osztály javítási kritériumának (tehát ha az eredeti állapotnál legalább eggyel jobb energetikai kategóriát ér el) igénybe vehető állami támogatás, melynek alapja a támogatás szempontjából elszámolható bekerülési költség, melynek mértéke:


Nyílászáró-csere/ nyílászáró utólagos hőszigetelés

Maximálisan figyelembe vehető beruházási költség: 1.850.000,- Ft
Támogatás mértéke: 30 %, de maximum 555.000,- Ft

Fűtés- és használati melegvíz-ellátás korszerűsítése

Maximálisan figyelembe vehető beruházási költség: 2.100.000,- Ft
Támogatás mértéke: 30 %, de maximum 630.000,- Ft

Hőszigetelés

Maximálisan figyelembe vehető költség: 1.800.000,- Ft
Támogatás mértéke: 30 %, de maximum 540.000,- Ft

Megújuló energiaforrás hasznosítása
Maximálisan figyelembe vehető beruházási költség: 4.900.000,- Ft
Támogatás mértéke: 30 %, de maximum 1.470.000,- Ft

Az igényelhető alaptámogatás tehát összesen maximum 3.195.000,- Ft



KlímaBÓNUSZ támogatás:

Az alaptámogatáson felül további KlímaBÓNUSZ támogatásra jogosult a Pályázó, ha az épület a felújítás eredményeképpen legalább a „B” kategóriát eléri.
A támogatás mértéke az elért kategóriától függ:

KlímaBÓNUSZ támogatás

Kiegészítő támogatás mértéke

10% 20% 30%
Elért energetikai kategória B A A+

Maximális támogatás

200.000 Ft 600.000 Ft 1.000.000 Ft




Új építésű ingatlanok támogatása



Támogatott energetikai kategória A+
Támogatás mértéke (lakásonként) 25.000 Ft/m2
Maximális támogatás mértéke (lakásonként) 3.250.000 Ft




Új épület építése maximum 130m2 –ig támogatható. Nagyobb nettó hasznos alapterületű ingatlan építésének támogatására nem lehet pályázni.
A támogatási összegre akkor jogosult a Pályázó, ha az igényelt támogatási összeget számlákkal fedezi. Számlával csak olyan költségek fedezhetőek, melyek a pályázat szempontjából támogatható és elszámolható (energiahatékonyságot javító, CO2 -kibocsátást csökkentő) tevékenységek megvalósításával kapcsolatosak.




Bővebb információ:

Energia Központ Nonprofit Kft.


2010.02.09.

Kíváncsi rá, hogy a Kardos Labor termékei és szolgáltatásai hogyan kapcsolódnak napjaink és a jövő fenntartható építészeti, épületgépészeti trendjeihez?

Látogasson meg minket a COMFORT Budapest Épületenergetikai Szakkiállításon 2010. február 10-12-én a SYMA Rendezvényközpontban!

Standunkat és termékeinket megtalálja az életnagyságban felállított Autonóm Ház területén (D6-os stand)!

Helyszín:
1146 Budapest, Dózsa György út 1.

Nyitva tartás:
09.00 -18.00 óráig
09-14 óráig szakmai látogatók számára
14-18 óráig lakossági végfelhasználók számára is


A kiállítást kísérő rendezvények:

Innovatív Kéménytechnika - Energiahatékony Fűtés Nemzetközi Szakmai Találkozó
III. Magyar Passzívház Konferencia
III. Weber Panelrehabilitációs Konferencia
III. Megújuló Energia Fórum - Biomassza 2010


 

 



Gondolatok az energiamegtakarításról

Szerzõi jogvédelem
A www.kardoslabor.hu honlapon elérhetõ minden anyag szerzõi jogvédelem alatt áll, mely anyagokat kizárólag a
Kardos Labor Kft. elõzetes írásbeli engedélyével jogosult egészben vagy bármely
részben másolni, továbbítani,módosítani, nyilvánosan közzétenni, elõadni, terjeszteni, illetve egyéb módon
a nyilvánosságra hozni.