Energetikai Optimalizálás
Feliratkozás a hírlevélre

Energetikai optimalizáció:

Meglévő energetikai rendszerek felülvizsgálata és átalakítása, illetve újonnan létesítendő energetikai rendszerek olyan átgondolt kialakítása, aminek célja a felhasznált hő- és villamos energia mennyiségének csökkentése, illetve minél nagyobb energiamegtakarítás elérése.

A Kardos Labor Kft. 2007-től kezdett el mélyebben elmerülni az energetikai optimalizáció fogalmában, ugyanis a megújuló energia piacon való tevékenységünk közben ért bennünket a felismerés, hogy Magyarország még nem érett meg teljesen a megújuló energiák hasznosítására. Első lépésként a fosszilis energiafelhasználás racionalizálása a cél, ezután érdemes csak a megújuló energia bekapcsolásában, illetve a fosszilis energiaforrások megújulókkal történő kiváltásában gondolkodni.

Meglévő rendszerkialakítások esetében gyakori probléma a túlméretezés, a keletkező belső hőfejlődés, illetve a technológiai folyamatokból származó ún. „hulladékhő” figyelmen kívül hagyása. Jelen kor technikai színvonalán és az érvényben lévő energiahordozó árak mellett nem megengedhető sem a háztartások, sem a gazdálkodó szervezetek esetében a korábbi energiapazarló üzem folytatása. A hazai épületek üzemeltetése kétszer-háromszor annyiba kerül, mint a nyugat-európai országokban.

További probléma az emberi tényező, ami ipari vagy önkormányzati létesítményeknél üzemeltetési szempontból kulcskérdés. A hőenergetikai és épületgépészeti folyamatok egy bizonyos üzemméret felett ugyanis az ember felügyeleti képességeit meghaladó, komplex rendszert alkotnak, ami az automatizálást így nélkülözhetetlenné teszi.

Felül kell tehát vizsgálni mind a meglévő, mind a jövőben létesítendő épületeknél, intézményeknél a korábbi gyakorlatból megkövesedett dogmákat, és törekedni kell a korszerű, energiatakarékos, környezettudatos hő- és villamos energetikai megoldásokra.

Az energetikai optimalizáció:

Az energetikai audit célja

Hő- és villamos energiatermelő és –leadó berendezések vizsgálata, azok kapcsolatának hatékonyságvizsgálata, az energiaveszteség forrásainak feltárása és az energetikai ésszerűsítések lehetőségeinek tisztázása.

Az energetikai audit tárgya

Az Minden jog fenntartva - 2009 - Kévés M. Bence E-mail: bence.keves@gmail.com Nickname: whankleeenergetikai audit során műszeres mérések és adatrögzítések történnek, valamint szükséges a konkrét energiaszükséglet meghatározása, illetve a korábbi éves fogyasztási adatok ismerete.

Az energetikai audit során
- fűtő- és hűtőberendezések,
- használati melegvíz-rendszer,
- világítási rendszer,
- villamos áramtermelők és fogyasztók és
- légkezelő, légtechnikai berendezések, illetve annak átvizsgálása történik meg, hogyan vonhatók be megújuló energiaforrások az energetikai racionalizálás folyamatába.

Az energetikai audit eredménye

A komplex energetikai audit elvégzésével feltárjuk a veszteségeket, illetve döntéselőkészítési javaslatokat teszünk költség-haszon- és megtérülési idő elemzéssel.
A vizsgálatok elvégzésével a Megrendelő hiteles képet kap a vállalat/intézmény energetikai állapotáról és az energiaköltségekről.


Az audit eredményei több szinten jelentkezhetnek, attól függően, hogy egy vállalat átvilágítása milyen mélységig terjed.
Néhány példa az eredményekre:

• Az energiafogyasztás közvetlen és közvetett költségeinek pontos feltárása:
- statisztikai adatok szerint, a fogyasztási adatoknak csak a figyelése 10%-os energiaköltség-megtakarítást eredményez (az adatok nyomon követésével a figyelmetlenségből adódó többletfogyasztások megszüntethetők)
• Működési költségek pontos meghatározása
• Energiaszámlák ellenőrzése, mely által elkerülhető a közüzemi szolgáltatók túlszámlázása
• Meddő teljesítmények feltárása, amiknek kiküszöbölése azonnali költségmegtakarítást eredményez
• Veszteségek feltárása és kiküszöbölése
• Beavatkozási lehetőségek, cselekvési program
• Elkerülhetők a fölösleges beruházások
• Pénzügyi terv készíthető, így a fejlesztések finanszírozhatóak
• Finanszírozási javaslat a beruházások elvégzésére
• Rövid-, közép-, és hosszú távú tervezhetőség
• Fogyasztási részarányok meghatározása
• Súlypontok meghatározása
• Magas karbantartási költségek okainak meghatározása, kiküszöbölése

• Javuló termelékenység
• Piaci versenyelőny

• Dolgozók munkakörülményeinek javulása
• Betegszabadságok csökkenése
• Javuló munkabiztonság
• Elkerülhető bírságok
• Zártabbá váló technológia
• Környezetvédelmi szabványosság
• Jó hírnév, jobb megítélés, társadalmi elfogadottság

Összességben elmondható, hogy az audit hozadéka a költségek csökkenése, a termelés hatékonyságának javulása, a működés összefüggéseinek feltárása. Az energetikai optimalizáció szinte kivétel nélkül minden esetben pozitív hatással van a későbbi üzemelésre és költségekre, az erre szánt források többszörösen megtérülnek a megtakarítások várható nagyságrendje miatt. Az energetikai audit ESCO-típusú (megtakarításból finanszírozott) beruházások döntés-előkészítésének is elengedhetetlen eszköze.


A Kardos Labor Kft. 2008-ban kezdte el Magyarország egyik vezető szupermarket üzlethálózatának energetikai rekonstrukcióját, ESCO-típusú beruházással. További energetikai optimalizációs projektjeinkről a Referencia menüpont alatt tájékozódhat.


Szerzõi jogvédelem
A www.kardoslabor.hu honlapon elérhetõ minden anyag szerzõi jogvédelem alatt áll, mely anyagokat kizárólag a
Kardos Labor Kft. elõzetes írásbeli engedélyével jogosult egészben vagy bármely
részben másolni, továbbítani,módosítani, nyilvánosan közzétenni, elõadni, terjeszteni, illetve egyéb módon
a nyilvánosságra hozni.